MA-URIart a Művészetek Völgyében – élmények, beszámoló

Az idei évben nagy örömünkre szolgált, hogy részt vehettünk a Művészetek Völgye fesztiválon, amelyet immár sokadik éve rendeznek meg a gyönyörű Káli medencében, Kapolcson és a környező falvakban. A fesztiválon az “Együtt Könnyebb” Női Egészségért Alapítvány felkérésére lehettünk jelen az alapítvány programjai között. Az alapítvány Taliándörögdön a Tilos udvarban tartotta programjait, így ez lett a székhelyünk, ahol több napon keresztül vártuk az oda látogatókat MA-URI® testkezeléssel és workshoppal.

Minden fesztivál sajátos hangulatú, ritmusú, így a Művészetek Völgyének is megvan a sajátos varázsa. Mivel a fesztivál programjai több faluban, különböző helyszíneken kerülnek megtartásra, ezért a látogatók egyik helyszínről a másikra vándorolnak, hogy ott legyen részük sok-sok zenei, kulturális, irodalmi és egyéb művészeti élményben – ráérősen, beszélgetősen, kikapcsolódva a mindennapi rohanásból, nyitottan az új élményekre.

Örültünk, hogy megoszthattuk a hozzánk látogatókkal a MA-URI® érintést és a MA-URI® tréningről mint rendkívüli önfejlesztési lehetőségről szóló információkat. Ha többet szeretnél tudni a hamarosan induló képzésünkről, kattints ide.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.